Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2020

Bükki bar(l)angolások - egy rövid túra sok látnivalóval

Kép
Karácsonykor Tiszaújvárosba is ellátogattunk, így arra gondoltunk, hogy ha már itt vagyunk, akkor hazautazás előtt a Mátrát meglátogathatjuk, mivel három kinézett körtúra is talonban áll arrafelé. Aztán az utolsó pillanatban mégis a Bükköt választottuk, egy rövidebb, de annál érdekesebb kirándulásra. Azért lett rövidebb, mert nem szerettünk volna ébresztőre kelni és  szó szerint három napon keresztül csak ettünk (=zabáltunk) a "karácsonyi vendéglátás" jeligére :) Szóval kényelmesen megreggeliztünk és útnak indultunk. Az elmúlt napokhoz képest két változás is történt: kisütött a nap, illetve a hőmérséklet kb. 7 °C-ot esett. Előbbinek kifejezetten örültünk, az utóbbinak már kevésbé :) Az odaút egész biztató volt, hiszen a későbbi időpont ellenére sem volt jelentős forgalom. Ám miután átverekedtük magunkat Miskolcon és közeledtünk a kiindulási pontunkhoz realizáltuk, hogy kb. aki él és mozog, az a környékre jött kirándulni/futni/kerékpározni. Nem baj, az útleírás egész korrekt

"Vár a Szajna s elrejt a Bakony"

Kép
 Ady Endre "Páris, az én Bakonyom" című versében írt a Dunántúli-középhegység ezen részéről. A címben kiemelt egy sor tökéletesen lefesti legutóbbi túránkat: a vadregényes részek mellett a sűrű köd is azon volt, hogy tökéletesen elrejtsen minket. Ezeken a szürke napokon hihetetlennek tűnik, hogy máskor milyen gyönyörű panorámát élvezhetünk. A nyári izzadás pedig már rég elveszett az emlékezetünkben. :D Ahogy az előző bejegyzésünkben is említettük, ez a túra már régóta a "majd egyszer" tábort erősítette. Egyrészt mert viszonylag hosszú, másrészt mert olyan extra panorámát nem tartogat, így sokszor más irányba csábultunk el, harmadrészt mert messze van. Két óra utazás oda, kettő vissza, későn pirkad, korán sötétedik, és este 8-ra egyébként is haza kell érni....Így sajnos nem élvezhettük az óra nélküli ébredés luxusát. Reggel 7-kor már a kocsiban ültünk és irány Vinye. Igen, a javasolt útvonallal kicsit trükköztünk, így nem az eredeti indulási pontként jelölt Porván t