Mátra, Tátra...Fátra?

Ha az "átra" végződésű hegységek felsorolására vállalkozunk, akkor valószínűleg a legtöbbeknek a magyarországi Mátra ugrik be először, amit szorosan követ a szlovákiai Tátra. A Fátra hazai körökben talán kevésbé ismert, pedig szlovák testvéréhez hasonlóan belőle is van Kis- és Nagy- verzió. 

A Fátra Besztercebányától északra, a Tátrától nyugatra húzódik. Hogy teljes legyen a zűrzavar: a Nagy-Fátra az Alacsony-Tátrától, a Kis-Fátra pedig a Magas-Tátrától balra fekszik (már ha szemből nézzük északi szomszédunk domborzati térképét :) ).

Elég is ennyi a középiskolai földrajz leckékből! Az elmúlt 2 hónapban kétszer is megjártuk a Fátra különböző részeit, így jelen cikk arra vállalkozik, hogy kedvet adjon nektek a Kis-Fátra meglátogatásához. 

2020 januárjáig mi sem tudtunk ennek a hegységnek a létezéséről. Egy Wanderwell által szervezett túra kellett hozzá, hogy belekóstoljunk a külföldi túrázásba. Onnantól nem volt megállás, a többi meg már történelem. Az idei utazást már magunknak szerveztünk, kiegészülve Orsival és Tamással. Csabi jó előre összerakta a lehetséges útvonalakat, a szokásos menetrend szerint: szombatra egy combosabb kirándulást, sok szinttel, vasárnapra pedig valami levezetőt, hiszen még haza is kellett érnünk, ráadásul ha lehet úgy, hogy hétfőre ne legyen mindenki mosott... rongy. 

Pénteken munka után bedobáltunk mindent a kocsiba, és uzsgyi! Nem mondanám, hogy az utunk rövid volt, úgy tűnt, sosem fogunk odaérni! Átvergődni Budapesten, majd fél Szlovákián, a végén pedig a havas utakon kanyarogni...nem volt egy rózsás menet. Ráadásul Besztercebányán a Tescoba is beugrottunk, hiszen szokás szerint önellátó üzemmódban nyomtuk. A központunkat Terhelyen alakítottuk ki, ahol egy régi családi házból átalakított szállás fogadott minket  Közös nyelv híján (a szállásadónk nem tudok magyarul és angolul, mi pedig nem tudunk szlovákul) Activity tudásunkat vettük elő a szobák elfoglalásakor. Szuper választás volt ez a ház, óriási konyhával, nappalival, relax fotelekkel és kényelmes ágyakkal! 

Első nap - irány a Kriván!

A Tátrában járatosak szemöldöke most lehet, hogy összeszalad: Kriván? Na várj, az nem arrébb van egy kicsit? Valóban! A Magas-Tátra egyik ikonikus, 2494 méter magas csúcsa is ezt a nevet viseli. Mi azonban a Kis-Fátra legmagasabb csúcsát, a Velky Krivánt (1709 m) céloztuk meg. Ugyan Csabival pár éve már álltunk a tetején, de akkor az emelkedés jelentős részét felvonóval tettük meg. Most azt terveztük, hogy Stefanovából indulva, a Chata na Grúni és a Chata Vrátna menedékházak mellett elhaladva, a felvonó alatti úton, a Kriván érintésével teszünk egy könnyűnek cseppet sem nevezhető körtúrát. Erre mondják, hogy túrázó tervez, időjárás meg végez...

A hóhelyzetről folyamatosan tájékozódtunk a túrát megelőző napokban, és közvetlenül az indulás előtt is. Figyeltük az időjárás előrejelzéseket, és a lavinaveszélyes helyeket is, mert nem akartunk semmi necces helyzetbe kerülni.

Már a túránk eleje is combos emelkedővel indult, ahol kicsit nehezen találtuk meg a megfelelő ütemet: akárki ment elől, mindig azt hitte, hogy túl lassú, aminek egy folyamatos, túl gyors tempó lett a vége. A rétegek folyamatosan kerültek le rólunk, ahogy a belső motor elkezdett fűteni mindenkit. Már itt egyértelművé vált, hogy a kitaposott útról egy lépést sem érdemes letérni, mert simán térdig, combig süllyedtünk a hóban. 

Mégis, az időjárás tök jó volt, mi pedig örültünk, hogy végre újra a hegyek között, a természetben lehetünk! Az ösvényünk fák között, napsütésben kanyargott egyre feljebb, néha sípályákat, vagy túrasíelőket keresztezve. Nem is volt semmi gond egészen a Chata Vrátna házig. Itt megálltunk egy kis pihenőre, ettünk, ittunk, feltöltődtünk. Elhagyva a házat a zöld ösvényen kezdtük meg a meredek emelkedést. Aztán hogy, hogy nem, letértünk az útról. Mentségünkre legyen mondva, a jelölt út nem volt kitaposva, mi gyakorlatilag a bejárt ösvényt folytattuk tovább. Aztán eljött a pont, ahol kicsit át kellett gondolnunk a hogyan továbbot. Ennek egyszerű oka volt: a hó mélysége megnőtt, a síelőkkel ellentétben folyamatosan beszakadtunk. Már-már a visszafordulás mellett döntöttünk, amikor a fiúk megtalálták az az ösvényt, ahol könnyebben tudtunk felfelé haladni....egészen egy sípálya széléig. 

Nézzük a pozitívumokat: nem volt nagy a hó, nem szakadtunk be folyamatosan, és szép libasorban tudtunk felfelé haladni a többi snowboardossal, síelővel együtt, akik felvonó helyett önerőből küzdötték magukat egyre feljebb. Mik voltak a nehézségek? Aki próbált pár sípályán felfelé kutyagolni, főleg télen, annak ez nem kérdés. :D Szerintem mind a négyen (és a velünk együtt haladó másik három ember, akikkel folyamatosan előzgettük egymást) azt hittük, hogy ennek sosem lesz vége. Azonban a kemény munka mindig kifizetődik, így mint sivatagi vándornak egy délibáb, úgy a mi láthatárunkon is feltűnt a felvonó teteje, és vele együtt a menedékház. 

Sajnos amint ráfordultunk az odavezető útra, pokoli szél vágott az arcunkba. Megvan az az érzés, mikor nem kell arcradírozás, mert a hókristályok elvégzik a munkát helyette? Itt már mindannyiunknak egyértelmű volt, hogy a körtúrát nem fogjuk tudni megcsinálni, hiszen a tervezettnél jóval lassabban haladtunk. A kósza gondolatot, hogy legalább a Krivánra felmenjünk, a jeges szél és a megérkező köd igen gyorsan eloszlatták. Így is megkaptuk, amit akartunk, hiszen mindannyian meleg leves szürcsöltünk egy kiadós emelkedő után, ráadásul még le is kellett menni.

Ja igen, a lemenetel....akkor most menjünk a kijelölt úton a sípálya helyett! Gondolták hőseink. A házból kilépve azonban olyan szinten volt nulla a látótávolság, hogy még az is megfordult a fejünkben, hogy felvonóval menjünk le. A felvonó azonban nem járt a szél miatt. Semmi pánik, mindenkinek megvan a GPX útvonal, vezessük rá a minket jelölő pöttyöket az útvonal csiganyálára. Onnantól, hogy ez megvolt, iszkiri, lefelé! Már amennyire a térdig érő hó engedte. Nem húzom tovább az idegeket, mivel ez a cikk megszületett, így biztosan mindenki kitalálta, hogy épségben leértünk mind a négyen. Ráadásul amint ereszkedünk 2-300 métert, az idő is kitisztult, és újra gyönyörködhettünk a környezetünkben. 

Este senki nem kellett altatni, pláne a 72 fokos Tátra teával történő koccintás után. :D

Tanulság: tájékozódjatok Ti is mindig az időjárásról, nézzetek utána a lavina helyzetnek, és ha túra közben a tervezettnél lassabban haladtok, akkor inkább vágjátok le, minthogy mentés legyen a vége. A hegy megvár, az első és legfontosabb dolog a biztonságos túrázás és hazatérés!

Második nap - Elmerülés a Diery-szurdokban!

Vasárnapra több túra opcióval is készültünk annak függvényében, hogy mennyire leszünk fáradtak a szombati hajrá után. Nos, a 16.5 kilométeres hótaposás után, amely során 1185 métert emelkedtünk, elég gyorsan elvetettük a hosszabb verziót. :D

Sőt, igazából egy C opciót választottunk, ami a számunkra már ismert Diery-szurdokba kalauzolt minket. A szurdok bejárata a szállásunktól 3 percre volt, ráadásul a többiek még nem jártak ezen a csodás helyen. 

A Diery-szurdokot bátran ajánlanám családos kirándulásnak is, persze csak megfelelő lépésbiztonság mellett. Télen nélkülözhetetlen a hómacska használata (oké, nyilván nem tiltanak ki anélkül, de nagyban csökkenti a seggreülés kockázatát). A szurdokot több jelölt út is szabdalja, ezek alapján előre el lehet tervezni a túra hosszát. Figyelem! A Rám-szakadékhoz hasonlóan sok ágán itt is kötelező haladási irányt kell tartani, másképpen nagy dugók alakulnának ki a szűk lépcsőkön, rácsokon. A dugókról jut eszembe: érdemes minél korábban megérkezni, hiszen igen kedvelt kirándulóhelyről van szó. Szerencsére a házunk közeli fekvése miatt mi hamar ideértünk, ennek megfelelően a 9 kilométer hosszú túra során alig találkoztunk valakivel, csak az utolsó 1.5 kilométeren lett rengeteg ember. A korai indulás a parkolóhelyek korlátozott száma miatt is ajánlott (a parkolás 3 euro / autó).

Ugyan másodjára voltunk itt, de ismét lenyűgözött a sziklafalak magassága, a jégcsapok mérete és a létrák izgalma. Eddig mindkétszer télen láttuk, de biztos vagyok benne, hogy nyáron is megér egy túrát!

Remélem, hogy ezzel a cikkel meghoztam a kedveteket a Kis-Fátra meglátogatásához. Ne feledjétek, az emelkedőkön sem kell mindenkinek ennyit küzdenie, hiszen több felvonó is könnyíti a haladást. A Diery-szurdokot pedig tényleg mindenkinek érdemes megcsodálnia legalább egyszer. 

Ha szeretnétek a többi kalandunkra is velünk tartani, akkor kövessétek be Insta oldalunkat!