3+3 pont - mit szerettünk és mit utáltunk Indiában

Szinte napra pontosan fél évvel ezelőtt léptem ki a János kórház traumatológiájának az ajtaján, egy műtétet és egy 6 napos antibiotikum kúrát követően. A lábamban még ott volt pár öltés, nem tudtam rendesen terhelni és az agyam sok mindenen járt Indiával kapcsolatban, csak pont a blog cikk íráson nem. Sokkal inkább lekötött, hogy a lehető legteljesebben felépüljek a Delhiben történt kutyaharapásból, így az élmények írásos megosztása hosszabb időre parkolópályára került. A túra viszonylag részletes beszámolója aztán elkészült, és máig megtekinthető a Facebook oldalunkon. Jelen cikkben hónapok távlatából, már bőven leülepedett emlékeken keresztül igyekszem összegyűjteni, hogy mit szerettük, és mit nem ebben a sokak által "egzotikusnak" vagy éppen "misztikusnak" tartott országban, ahová a visszatérés nem igazán szerepel a távlati terveink között. 

Több helyen is azt tanították nekem, hogy ha valamiről véleményt mondok, akkor ne zárjam rosszal a mondandómat. Most mégis a jó pontokkal fogok kezdeni, és a végén kiderül, hogy sikerül-e szép keretes szerkezetet adnom a műnek.

1. Hegyek

Egyértelműen ezért érkeztünk, és egy rossz szavam nem lehet! Hogyan is lehetne? A Himalája vonulatai között sétálva a túrázás szerelmesei nem valószínű, hogy panaszkodásra adnák a fejüket, ami a látványt illeti.

Túránk során India északi részébe, Ladakhba vettük az irányt, ahol 6 nap alatt végigjártuk a Markha-trekking útvonalát. ~72 km hosszú vándorlásunk során több, mint 3700 méter szintet küzdöttünk le, átkeltünk a Ganda La (~4950 m) és a Kongmaru La (~5250 m) hágókon, illetve felmásztunk egy 5020 m magas, névtelen csúcsra is, miközben esténként sátorban aludtunk. 

Kopár pusztaságokból emelkedtünk több ezer méteres magasságba, széles kanyonokban küzdöttünk a nap ellen, és szűk katlanokban mászkáltunk a színes sziklák között. Hát lehet ezt nem szeretni? Ugye, hogy nem?

2. Leh és a környező gompák

Leh, Ladakh adminisztratív központja, India északi részén fekszik, óriási hegyek között, az imazászlók örökös susogásában. Több, mint 30 000 fős lakosságával és az állandó és szigorú katonai jelenléttel fontos szerepet tölt be a régió életében. Míg az indiai főváros tengerszint feletti magassága csupán 200 méter, addig Leh 3500 méteres magasságon terül el. 

Noha a város legtöbb része igen lerobbant állapotban van, főképpen az európai viszonyokhoz szokott szem számára, igazából mindent megtalálhatunk a települést járva. Az utcákat járva nemcsak a teljes káoszban közlekedő autókra és robogókra kellett figyelnünk, hanem az úttesten csámborgó tehenekre, szamarakra és kutyákra is. Összességében ez a város számunka sokkal "élvezhetőbb" volt, mint Delhi és nem okozott nehézséget az itt töltött 2 nap a túra előtt és utána sem.

De mik azok a gompák? Olyan templom vagy kolostor, spirituális központ, ahol a buddhista hiedelmeket, gondolatokat tanítják. A színpompás épületek a legtöbb esetben vagy egy magaslatra, vagy egy sziklás hegyoldalba épültek, így a panoráma sem elhanyagolható róluk. Már az udvarukra lépve is ámulatba esik az ember, hisz igen díszesek: vibráló színek, formák, alakok, részletes faragványok díszítik minden pontjukat.

A legemlékezetesebb rész számunkra mégis az volt, amikor beülhettünk egy-egy szertartásra, és hallgathattuk a zenét és a zsolozsmázást. Az átszellemülés közben azért szórakoztató volt látni, hogy a szerzetesek és a növendékek is emberből vannak: nem egyet kaptunk sustorgáson, nevetgélésen, alváson vagy éppen mobilozáson.

A gompák meglátogatására két alkalommal kerítettünk sort: egyrészt a Lehbe érkezésünk után, hiszen szükségünk volt egy akklimatizációs napra. Másrészt a trekking végeztével, afféle levezetésképpen. Ezen alkalmakkor az alábbi kolostorokat látogattuk meg: Alchi, Likir, Phyang, Hemis és Thiksey.

3. Ételek

Nepálban már volt alkalmunk belekóstolni a keleti konyha remekeibe és vonzódásunk ezen ízek iránt mit sem csökkent. Azt szeretném kiemelni, hogy mindig nagyon figyelünk rá, mit eszünk és iszunk utazgatás alatt. Eképpen kerülhettük el eddig a gyomorrontást Kirgizisztánban, Nepálban, Indiában és Grúziában is.

A trekking alatt is egészen jó ellátásban volt részünk, hiszen a segítők csapatát erősítette egy szakács is, aki elképesztő vacsorákat rittyentett a nomád körülmények között. Delhiben és Lehben pedig az elfogyasztott thukpák, momok és dal bhatok sora gondoskodott róla, hogy ne csontsoványan érjünk haza. 

A cikk címében 3 kedvelt és 3 nem szeretett dolgot ígértem. Jöjjön hát a fekete leves!

1. Új-Delhi

Szögezzük le, hogy nem vagyunk nagy városnéző emberek. Néha jobban viseljük, néha rosszabbul... amikor több, mint egy hét után a hegyekből visszatérünk a világ egyik legzsúfoltabb nagyvárosába, akkor érthető módon eleve nyűgösebbek vagyunk. Ezen kívül nem fogom azt mondani, hogy a fővárosnak nincs szép arca, persze, hogy van. Számunkra azonban a szépségeket elnyomta a dudaszó, a kosz, a tömeg, a meleg, és "hab a tortán" eseményként a kutyaharapás is.

2. A klíma

Igen, tudom, ha egy utazó az adott ország klímájára panaszkodik, akkor bennem is felvetődne a "Minek ment oda?" Magyarországon jól bejáratott és rongyosra használt kérdése. De itt nem melegről beszélünk... itt olyan érzésem volt, mintha egy tál forró húslevesben kellene léteznem és lélegeznem. Ráadásul a hazautunk előtti hotelben klíma sem volt, így kifejezetten élveztem az utolsó estét, miközben a lábamból szép lassan szivárgott a vér a kórházi kezelés után.

A hegyekben azért már jobb volt a helyzet, bár a trekking során egyszer sem volt hideg. Ez a széles kanyonban csúcsosodott ki, ahol nem egy túratársunk napszúrást vagy hőgutát kapott, noha mindannyian krémekkel, UV szűrős textilekkel és kalapokkal védekeztünk a nap gyilkos sugarai ellen.

3. Bürokrácia

Nem mondom, hogy nehéz volt bejutni az országba, de eléggé pepecselős a vízum igénylése. Ezt egy online form kitöltésével lehet megtenni, az indulás előtt max. 30 nappal. A form igen részletes, számunkra meglepő kérdéseket is tartalmazott (Pl. Pakisztániak-e a nagyszüleink?), a felület pedig nem túl modern, így az elsővel legalább 2 óra hosszát szívtunk. A kitöltés után egy 25 dolláros díjat kell megfizetni. Az elbírálás nekünk egészen gyors volt, 3 napon belül megkaptuk a pozitív választ.

Ez egyébként otthon, a szobából még legkevésbé fárasztó folyamat volt. Sokkal jobban próbára tette a türelmünket, mikor a belépéskor és a kilépéskor is egyik sorból a másikba küldözgettek minket, és mire átestünk megannyi pecséten, papír kitöltésen, ellenőrzésen.

Ez akkor volt a legaggasztóbb, amikor hiába mentünk ki nagyon korán a reptérre, úgy is kezdtünk izgalomba jönni, hogy elérjük-e időben a járatot. És amikor látod, hogy a hátizsákod átmegy a szalagon gond nélkül, majd 15 percet pihen a trécselő ellenőrök lábánál, mire valamelyik bicskanyitogató mosollyal az arcán csigalassan elkezdi kihúzni a zipzárat, hogy végül ne találjon benne semmit... Gondolom mindenki megérti az érzést. :)

Szóval, összejön a végére a pozitív zárás? 

India a szélsőségek országa, ahogy azt a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk. Az biztos, hogy teljesen más ritmust igényel, totális kilépés az itthon megszokott komfortzónánkból. Ott töltött 2 hetünk során nyilván csak nagyon pici részét láttuk és ahogy olvashattátok, bőven értek minket jó élmények is. És akkor még nem is beszéltünk a szuper helyi vezetőnktől, vagy éppen a gyors orvosi ellátásról, amit kaptam. Mégis, ha valaki megkérdezi, hogy milyen volt India, akkor teljes bizonyossággal tudjuk állítani, hogy legközelebb Ázsia más részét választjuk majd célpontul. 

Ahogy említettem, ez az egész fél éve történt...azóta rengeteg más országban jártunk, ha szeretnétek naprakészebben követni a kalandjainkat, látogassatok el Insta oldalunkra.