Kalderatúra a Börzsönyben
Ez is egy olyan kirándulás volt, ami régóta szerepelt már a többször említett bakancslistánkon. Hogy miért csak most ejtettük meg? Igazából idén már kétszer voltunk a Csóványoson, ebből egyszer egy teljesítménytúra keretén belül, aminek szintén Kemence volt a kiindulópontja.
Hát, ha valaki januárban azt mondja, hogy teljesen mindegy, hogy június 20-án vagy éppen október 18-án megyünk a Börzsönybe, mert pont ugyan olyan idő lesz mind a két alkalommal, akkor lehet, hogy egy kicsit furán nézek, mert nem a Tátráról van szó.
Azt hiszem sejtitek, hogy pont ugyan olyan idő volt. Amikor kiszálltunk a kocsiból Kemencén, pont 7°C-ot mutatott a hőmérő. Szerencse, hogy a meleg sapka-kesztyű-csősál trió szeptembertől májusig már az alapfelszerelésünk részét képezi. Szükség is volt rájuk... :)
Az Ifjúsági tábortól a zöld jelzésen pihenő nélkül kaptattunk felfelé, ami nem mondom, hogy nem volt fárasztó, de az időjárásnak köszönhetően nem volt kedvünk sokáig egy helyben pihenni. 900 méteres szintig egy árva lélekkel sem találkoztunk. Aztán az első túrázó (nem futó), aki szembe jött, zavarodottan kereste a jelzést. Nem csodálom, itt már csak 4°C volt és csak rövidnacit viselt...
Pár perc múlva felértünk a Csóványos tetejére.Itt már gyanús volt, hogy nem lesz valami pazar kilátásban részünk. Fent a kilátóban pár fénykép erejéig levettük a kesztyűinket. Hiba volt :) A képekről látható, hogy miután felmentünk kb. 2 perc alatt tűnt el a ködnek és a felhőknek köszönhetően a kilátás.
Konkrétan semmit sem lehetett látni (nem hogy a Tátrát) és még az ujjaink is lefagytak. A termoszban hozott meleg tea életmentő volt. A kilátó aljában, a lépcsők tövében gyorsan ettünk, aztán meg is indultunk tempósan lefelé.
De közel sem olyan tempósan, mint ahogy azt terveztük: A kék háromszög jelzésnél lefelé elő kellett vennem a túrabotot, ami párszor megmentett az elcsúszástól. Ezen a részen, sáros időben mindenféleképpen ajánlom a bakancsot, és ha esetleg van, akkor a túrabotot is.
Ahogy haladtunk lefelé már kevésbé volt hideg, sőt egy idő után néha kisütött a nap is, de a sűrű erdőben csak fényjáték szinten jelent meg, nem melegített.
A kék + jelzés mentén az erdő nagyon szép arcát mutatta, aztán lejjebb, a kisvasút sínein való séta is kifejezetten tetszett.
Sőt, még a patakon történő átkelés is poén volt az első három alkalommal. Utána már nem: egyre több embert láttunk, akik a fejüket vakarták azon tanakodva, hogy hol tudnának átvágni a patakon újra, vagy éppen közepes nagyságú köveket dobáltak a vízbe, hogy azokon lépkedve könnyebben átjussanak a túloldalra. Itt mi is belassultunk nagyon, mivel volt, hogy 3-4 percig kerestük 1-1 helyen, hogy melyik az a rész, ahol nem merülünk el lábszárközépig a vízben.
Az utolsó két átkelésnél már csak a bokáig érő vízben tudtunk átgázolni. Nekem nagy szerencsém volt a vízálló bakancsommal, nem ázott be. Beának sajnos beázott a bakija a végére. Ide mindenféleképpen ajánljuk a vízálló lábbelit. A nagy izgalmak közepette azon kaptuk magunkat, hogy már korog a gyomrunk. Nem sűrűn fordul elő, hogy eléhezünk egy túra alatt, de most valamiért így jött ki. Szerencsére a táskámban maradt még két energiaszelet az előző túránkról, így "megmenekültünk".
Megjegyzések
Megjegyzés küldése