Az ember tudatába gyermekkora óta beépül az a gondolat, hogy az erdőknek van valamiféle misztikus hangulata, olyan ereje, amit a hétköznapokban, a betonkockákba zárva nem tapasztalhatunk meg. Gondoljunk csak bele, mennyi mesében szerepel a négyszögletű kerek erdő, vagy egyéb, mitikus helyek. Talán ezért is szúrt szemet rögtön ez a névadás: túra a Kámor elvarázsolt erdejében. Ha az elvarázsolt erdő nem lenne elég, még ott a Kámor is, mintha egy nagy varázsló lakna a fák mélyén. Ha úgy vesszük ez igaz is: a Kámor nem más, mint a Börzsöny egyik, 662 méter magas csúcsa, amit végre mi is meglátogathattunk.
Nagyon vártuk már ezt a kirándulást: nemcsak azért, mert az egyre rövidülő, szürke, este 8 után bezártsággal teli napokat egyre nehezebben viseljük. Várakozásunkat az is fokozta, hogy végre napos időt jósoltak hétvégére (ez végül az országnak csak egyes részein valósult meg). Az utóbbi hetekben sem ültünk a négy fal között: meglátogattuk a Mátrát, majd Esztergom Vaskapu-hegyét, de mindkétszer olyan köd fogadott minket, hogy végül nem is tudtunk beszámolót írni. Miről is írhattunk volna? Hogy milyen lehet egy tejes doboz belsejében sétálni? :)
Vasárnap nem erőltettük a korai indulást, de mikor reggel 8 körül kiléptünk a kocsihoz, még mindig csípős hideg fogadott minket. Nem csoda, a napi maximum hőmérsékletet 4 fokra becsülték Diósjenőn, ami a kiindulási pontunk volt. Így hát, az idei őszi szezonban először, előkerült nemcsak a jégkaparó, de a kétrészes túra kabátunk belső része is (szerencsére esőről szó sem volt, így a külső réteget otthon hagyhattuk). Szintén állandó kiegészítője lett a táskánknak – a maszkon kívül – a termosz, forró teával töltve, és a sapka-sál-kesztyű téli szentháromság. Mégis, séta közben sokszor az járt a fejemben, hogy mennyivel jobban szeretem, mikor a ropogós levegő járja át a tüdőmet, mint azt, mikor a perzselő napon aszalódunk szét!
A rajt és egyben a cél a diósjenői pékség előtti parkoló volt, ahol bőven akadt szabad hely. Na igen, a télbe forduló idő alaposan megritkítja a kirándulók özönét, ezzel igazi paradicsommá alakítva az erdőket. :) A 17,7 km-es túra legmagasabb pontját, magát a Kámort, nagyjából 6,5 km megtétele után értük el. Addigra már megküzdöttünk az emelkedő nagy részével, de mind előtte, mind utána van egy kisebb csúcs, így ez nem az a tipikusan a "félútig fel, félúttól le" útvonal. Felfelé menet elhaladtunk a diósjenői turistaház és az erdei szabadidőpark mellett, melyek most vagy üresen ásítottak, vagy maximum a mókusoknak nyújtottak szórakozást. A reggeli fagy az árnyékos részeken kristálycukorral szórta be a lehullott leveleket. Lábunk alatt ropogott az avar, a levegőt pedig szinte harapni lehetett!
Ez már magában nagyon jól megalapozta a túra hangulatát, hát még amikor felértünk az első kaptató tetejére, és ez a látvány fogadott bennünket:
Idejét sem tudjuk már, hogy mikor láttunk el ennyire messzire! :D Az útvonal jelölése szerencsére igen egyszerű: Diósjenőről az S jelzés egészen a Kámor csúcsáig felvezet bennünket. Itt érdemes elidőzni egy meleg (nyáron hideg) tea társaságában, és csendben szemlélődni. Kifújhatjuk az elmúlt hét minden stresszét, és feltöltekezhetünk az elénk táruló látványból.
A rövid szusszanás után ismét bevetettük magunkat a sűrű, mesés erdőbe. Utunk elvarázsolt gombák, befagyott tavak, és öreg fák között vezetett. A napfény több helyen utat tört magának az ágak között, és éppen annyira olvasztotta fel a talaj felső rétegét, hogy éberen tartson minket – végül megúsztuk saras fenék nélkül.
Sajnos azonban a bakancsaink nem jártak ilyen jól...semmi gond nem volt Pénzásás felé menet. Nyugodtan hagytuk el a Békás-tavat, kanyarodtunk rá a kék négyszög jelzésre, és szépen ereszkedtünk lefelé. Aztán jött a fekete leves....a K jelzés. Tudom, tudom, minden túrázó fejében legalább egyszer megfordul, hogy végigjárja az Országos Kék Túrát. Hát a mi fejünkben nem éppen ezek a gondolatok forogtak, miközben a jól ismert jelzést követve cuppogtunk a bokáig érő sárban, amit pár munkagép hagyott hátra „kedves” meglepetésként. Nem ám egy 10 méteres szakaszon, hanem a túra végén kilométereken keresztül! Ez sokat rontott a hangulatunkon, amit így a Diósjenőre visszaérve látott csacsik, birkák és cicák sem kompenzáltak teljesen. Hangulatunk tükröződéseként mire hazaértünk, már sűrű köd borította a tájat, csupán emlékkép marad a ragyogó napsütés.
Mégis, összességében ez egy szuper túra volt, a Börzsöny ismét elvarázsolt bennünket! Az útvonalat, mint oly sokszor, köszönjük a
termeszetjaro.hu-nak. Ha tovább kalandoznátok velünk, látogassatok el
Megjegyzések
Megjegyzés küldése