Ennek a Gerecse tréfa! :D

Az utóbbi hetekben egyre emeltük és emeltük a megtett távokat hétvégéről hétvégére. Itt volt hát az ideje, hogy egy 20 km feletti túrát vegyünk elő! A 24 kilis kör a Gerecsében éppen megfelelt! Pláne, hogy az időjárás is a kegyeibe fogadott minket (leszámítva a szelet, ami pár óra alatt cserepesre fújta a szánkat). 


Volt ám minden ebben a túrában! Kaptató, szántóföld, kilátás és barlangok...de kezdjük az elején!

A kiindulópontunk Tokod volt, ahonnan az első kitérő keretein belül rögtön megcéloztuk a Nagy-Gete 457 m magas csúcsát. Erős kaptató volt ez bemelegítés gyanánt - esős időben komolyan megküzdöttünk volna vele. Ezzel viszont letudtuk a túra legmeredekebb részét. A többi már gyerekjáték volt. :D A Nagy-Gete meghódítása nem éppen kezdőknek való feladat: részemről örültem, hogy magammal vittem a túrabotomat!



Amint említettem, ez egy kitérő volt, így visszafelé is ugyanazon a meredek, sziklás terepen ereszkedtünk le, amit felfelé már megtapasztalhattunk. Leérvén érdemes tenni egy újabb, sokkal rövidebb és könnyebb kitérőt, hiszen utunk folytatásától nem messze egy kis tó csillog - óriási kár, hogy a széle tele van szeméttel.



Következő célpontunk egyben a túra második kilátópontja is: Hegyes-kő szeles csúcsa. Azonban ne siessünk! Az utunkat kísérő, lágyan hullámzó, kora tavasszal barnában és sárgában játszó szántóföldek szintén bámulatos látványt nyújtanak. Ahogyan a meleg színek találkoznak a kék éggel, az nem csak az alföldi embereknek nyújt kellemes látványt, de a hegyek imádóit is elbűvölheti.



Hegyes-kő a Tátrát juttatta eszünkbe...tudom, tudom, ne nevettessek senkit...pedig igenis, a sziklás, köves emelkedő eszünkbe idézte, hogy milyen szuper túrát tettünk tavaly a szlovákiai hegyekben, és hogy mennyire várjuk, hogy viszontláthassuk a zord bérceket. Hegyes-kőről szintén szép panoráma tárul elénk: érdemes visszakacsintani a korábban meghódított Nagy-Getére. A távolban kanyarog a Duna, és felsejlik az esztergomi Bazilika épülete is.



Hegyes-kőtől a tokodi pincesor mellett, bokros ösvényeken kanyarog tovább az utunk, és kezd újra emelkedni: megmondtam, ez a kirándulás csupa kilátás! Isteni szerencse, hogy nem ködös időben vetődtünk erre! Az újabb csúcson, a mogyorósi Kősziklán érdemes elidőzni. A széles panoráma magába foglalja a Nagy-Getét, Hegyes-kőt, Tokodot, a Dunát és a Bazilikát is. Ha kigyönyörködtétek magatokat, akkor érdemes alászállni, és megvizsgálni a különös sziklaformációkat. Pazar hely!



A Kőszikla után a K+, majd a K jelzésen folytatjuk utunkat. Az országos kék túráról Öreg-kőnél érdemes letérni a KΩ jelzésre. Aki ezt kihagyja, az kimarad a csodaszép Jankovich-barlang látványából! Ezt a barlangot érdemes ilyenkor meglátogatni: mi jártunk már itt nyáron is, és olyankor bizony a denevér guano szaga hamar elüldözi a látogatókat. :) Most viszont sem büdös, sem sok kiránduló nem volt itt, így egy kis időt kettesben tölthettünk ebben a páratlan látványosságban.



A "tetőn" lévő lyukból beáradó fény a római Pantheon-t juttatta eszünkbe: ott emberek vájták a kör alakú nyílást a plafonba, itt viszont a természet alakított ki.
A túra további részében már "csak" az erőben gyönyörködhettünk. A lépcsősoron lefelé visszatértünk  a K jelzésre, majd Mogyorósbányán keresztül visszasétáltunk a kiindulópontunkra.



Tippek:

- bár a szint nem sok, de vannak nehéz kaptatók, és nem rövid a túra, és kezdőknek nem javasoltjuk
- a helyenként köves talaj miatt érdemes bokát tartó bakancsot választani
- a távolság miatt jól jöhet egy túrabot segítségül
- készüljetek elegendő folyadékkal és táplálékkal: mi szép, egyenletes tempóban 6 óra alatt értünk körbe

Kövessétek az Instánkat, és tartsatok velünk további kalandjaink során!






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyolc nap a skót felföldön - így jártuk végig a West Highland Way-t

Négy nap a Halászok útján

Mátra, Tátra...Fátra?