Ismeretlen mini kanyon a Bükkben

Oké, lehet, hogy nem annyira ismeretlen, csak itt a Pilis és a Budai-hegység ölelésében.  Nem tudom, hogyan életem le 17 évet Borsod megyében anélkül, hogy ezt a csodát láttam volna, vagy hallottam volna róla. (Igazából tudom, hiszen akkoriban nem túráztam, szóval ez lehet, hogy mégsem olyan meglepő...) Mindenesetre most nagyon boldog voltam, hogy a legutóbbi tiszaújvárosi látogatásunk alatt ilyen pöpec túrát találtunk!

Pedig nem volt benne sok bizadalmam, hogy olyan kirándulásra lelünk, amely megfelel minden elvárásnak: 1. legyen a Bükkben, ha már végre erre járunk 2. ne kelljen rengeteg utazni hozzá 3. kezdő túrázóknak is élvezhető legyen, tehát ne legyen túl hosszú és túl nehéz, de azért tartogasson kihívásokat 4. legyen szép és izgalmas. És láss csodát! Alig, hogy elkezdtem keresni, máris szembejött a kirándulástippek.hu ajánlata: egy 12 km hosszú körtúra Cserépváraljáról kaptárkövekkel, szorossal, kevés szinttel. Mindez 45 percre tőlünk! A kirándulás minden részről „igen”-t kapott (szokásunktól eltérően társaságban indultunk el, a testvérem és a barátja is velünk tartottak), és az időjárás is volt olyan kegyes, hogy az esős napokat megszakította a kedvünkért egy napsütésessel.

A hely közelsége miatt nem kellett korán indulnunk, így egy kiadós reggeli után kényelmesen autóztunk Cserépváralja felé. A kocsit a faluban tudtuk letenni egy füves parkolóban a buszfordulónál, ahol a délelőtti óra ellenére is könnyen találtunk helyet. Sok közkedvelt turista célponton biztosan tobzódtak a természetbe vágyók, mi viszont két bringással találkoztunk egész idő alatt. Gyors cipőcsere után neki is vágtunk a kalandnak. Azt persze nem is sejtettük, hogy az elején az életünkért fogunk futni....

Pár száz méter után ugyanis egy hangosbemondó tájékoztatta a falu asszonyait, hogy megérkezett a tollfelvásárló! Ezen mi jót mosolyogtunk, nem így a falu libái...találkoztatok már mérges lúddal? Hát, nem kívánom senkinek! Amikor három ember sikítva menekül, egy pedig a táskájával hadakozik, miközben három megtermett madár kergeti, sziszeg, gágog, csapkod....nos, én futás közben sírtam.... a nevetéstől! :D Csak egy idős néni késztetett minket megállásra, mondván, hogy ezzel csak még jobban felhergeljük őket. Bezzeg ő, neki mindig van botja, pont az ilyen esetekre! Jókor hagytam a kocsiban a vadi új Quechua túrabotjaimat...

Szóval ez a horror epizód megalapozta a pulzusunkat, így az első kisebb emelkedőre megfelelően bemelegedve érkeztünk meg, követve a tanösvény sárga, stilizált völgy forma jelzését. A templomhoz érkezve szerencsére úgy döntöttünk, hogy teszünk egy kitérőt a kaptárkövekhez. Milyen jól tettük! A piros háromszög elvezetett minket a Nagykúphoz és a Kiskúphoz. Ezek a riolittufa kúpok 2016 óta Hungarikumnak számítanak, és nem véletlenül. Nagyon látványos elemei a tájnak, ahogy sok méteres magasságukkal és egészen szabályos formájukkal kiemelkednek a földből. A Nagykúpnál információs tábla mesél a vulkáni tevékenység tájformáló hatásáról. 

A piros háromszögön visszafelé indulva újra rátértünk a tanösvény sárga jelzésére, majd megcéloztuk a Bükki Nemzeti Park területét. Az erdő egyre sűrűsödött és egyre vadregényesebbé vált. Mintha egy mesebeli rengetegbe csöppentünk volna, alig pár kilométernyire az autónktól. Elértül a Kő-völgy szikláit, majd leereszkedtünk a Felső-szoros aljára. Ámultunk és bámultunk! A mohával fedett sziklatömbök és tornyok óriásokként magasodtak fölénk. Ezt a kis szurdokot a Tardi-ér vájta ki, amelyen többször átkeltünk. Bár az utóbbi napokban sokat esett, nem volt nehéz átugrani a vékony folyam fölött.

Az utunk fel-le hullámzott, sziklákon vitt keresztül, és bár eltévedni nem lehetett, a jelzést azért néha keresgélnünk kellett a szemünkkel. Miután átmásztunk kövön, patakon, kidőlt fán, hirtelen egy mezőn találtuk magunkat: a Dobi-réten. A rétről nem sokkal később visszakanyarodtunk az erdőbe, de itt már jóval kényelmesebben tudtunk baktatni, csak a sárral küzdöttünk egy kicsit. Végre volt lehetőségünk elfogyasztani az otthonról hozott szendvicseket. 

A kirándulás hátralévő részében sem volt hiány érdekességekben, de a fő attrakciókat kilőttük az első felében. A további részen láttunk a fák szellemének faragott szobrot, rovar hotel és szélesen hullámzó szőlőtőke sorokat, háttérben a Bükk vonulataival. Gyakorlatilag az utolsó 1500 métert leszámítva innentől már széles földúton kaptattunk. 

Az utolsó kilométeren még egy erdős-mocsaras rész megviccelt bennünket- épp mire leszáradtak volna a cipőink persze...Ennek ellenére jó hangulatban tértünk vissza a kocsihoz és indultunk el hazafelé, felemlegetve a közösen átélt liba támadás emlékeit. Annyi biztos, hogy ezen évek múlva is nagyon jót fogunk nevetni!

Ha szeretnétek velünk tartani a többi kalandunkon, kövessétek Insta fiókunkat!