Új kaland: via ferrata Cseszneken és Tatabányán

Továbbra is imádjuk a túrázást, Magyarország tájai még mindig tartogatnak meglepetéseket. Azonban néha nem árt feldobni a megszokott rutint egy-egy új forrásból származó adrenalin fröccsel. Plusz, nem árt egy kis szocializáció sem, pláne a COVID fogságában eltöltött 1-1.5 év után. Így esett, hogy hirtelen ötlettől vezérelve csatlakoztunk a WanderWell kezdő via ferrata csoportjához. 

A via ferrata mindkettőnk számára teljesen új kihívást jelentett. Kicsit be is voltam gazolva...Ha Tatabányán a Ranzinger-kilátó felétől visszafordultam, akkor mi a francot fogok csinálni egy drótkötélen lógva? Dehát, úgy szép az élet, ha zajlik.

A két napos kirándulás több helyszínt tartogatott: első nap Csesznek vasalt útjain bemelegítés, aztán a tanultak kamatoztatása Tatabánya pályáin. A kettő közt pedig a szokásos jó hangulatú sörözés és ismerkedés. Ha nap közben meg is szenvedünk az új sporttal, az esti sörözés biztos pontot jelentett.

Csesznek környékén már többször megfordultunk, láttuk is a mászókat. Akkor még nem gondoltuk, hogy hamarosan mi is sziklára váltunk az ösvény helyett. A reggeli találkozó után gyors eligazítás kezdődött. Megkaptuk a beülőt (pár nekifutás után sikerült is minden lábunkat a megfelelő helyre dugni), a via ferrata szettet és az elmaradhatatlan sisakot is. Támadnak az Atom Antik!

Megtudtuk, hogy megbízhatunk a felszerelésben, mert olyan nagy a szakítószilárdsága, hogy simán megfog minket, ha beleesünk. Csak kényelmetlen lenne, szóval ha egy mód van rá, jó lenne elkerülni. :D Nem szaporítottuk sokáig a szót, elindultunk felfelé a „Futrinka ucca” nevű úton. Fúh, azért az elején brutál bizonytalanul mozogtam! Figyelni a lépésekre, figyelni az előttem lévőre, hogy ne menjen nagyon a fenekébe, közben akasztani folyamatosan, és még az enyhe pánikkal is küzdeni....hát, lehet, hogy nemcsak a meleg miatt izzadtam. Szuper volt, hogy csapattal vágtunk neki, mert így nem csak a túravezető megnyugtató jelenléte, de a közös „szenvedés” is lazította a hangulatunkat. Magasabbra érve, amikor kinyílt a panoráma már tudtuk: ez bizony minden fáradtságot megér!

A Futrinka után következett az „Ostromlók útja”, ami azért már egy fokkal nehezebb volt. Persze az igazi kihívás csak ezután jött, a „Tálos Zoltán emlékúttal”, ami már E besorolású (az utak nehézsége A-tól F-ig megy, utóbbi a legnehezebb). A nehézségét az első szakasz adta, ahol nem csak a fal dőlése, de a kevésbé kivehető lépések is komoly erőpróbát jelentettek. Viszont annyira büszke voltam magamra, hogy sikerült! Köszi crossfit a sok húzódzkodás és az erős karokat, és köszi sziklamászás a mozgáskoordinációt!

A nap végén még lenyomtuk a „Várpanoráma” utat, ami remek levezető volt. A fizikális és mentális kihívások után örömmel pihentünk meg a tetején.

Persze a csoport annyira ügyes, és gyors volt, hogy a jól megérdemelt pihenő és sör közé még beiktattunk egy programot: simán lenyomtunk egy 8 kilis túrát a Cuha csodálatosan szép völgyében. A vacsit is itt fogyasztottuk el, nem tudom, hogy valaha esett-e már ennyire jól a gyümölcsleves!

A másnap reggel már Tatabányán talált minket. A Turul emlékművet már biztos sokan láttátok, de feltűnt már, hogy több pálya is megy itt? Ráadásul hosszabbak, és így (számomra) fárasztóbbak voltak, mint a csesznekiek. 

Persze itt sem a legnehezebbel kezdtük: a „Makk Marci” utat hódítottuk meg először, ami elvileg gyerekeknek lett kiépítve. Ami itt újdonság volt, azok egyrészt a létrák (én mindig ezeken parázok a legjobban, ne kérdezzétek, hogy miért), valamint a vietnámi híd. 

Ez az elem akkor a legrosszabb, mikor a többieket nézed rajta! :D Ha már nekiindul az ember, akkor sokkal kevésbé ijesztő, talán a koncentráció miatt. 

A második nap során is figyelt ránk a túravezető: így tudott abban segíteni, hogy melyik utat kinek ajánlja. Így mindenki feszegethette a saját határait anélkül, hogy kellemetlen helyzetbe került volna. A két legnehezebb pálya, amiket leküzdöttem, a „Hét vezér” és a „Turul” voltak. Ezek már a tájékoztató szerint is közepesen nehéz, nehéz utak, így ezt a napot is abszolút büszkén, és fáradtan fejezhettem be. 

Záró akkordként még megcsodáltuk a Szelim-barlangot, és betoltunk 2 (3 :D) gombóc fagyit. 

Kinek ajánljuk a via ferrátát? Igazából mindenkinek, aki lépésbiztos, nincs nagy tériszonya, és valami izgalmasra vágyik, ahol kontrollált körülmények között feszegetheti a határait. 

Tipp: első alkalommal mindenképp javaslom, hogy tapasztalt oktatóval vágjatok neki a kalandnak, aki elmagyarázza az alapokat, és segít, ha leblokkoltok egy-egy útban.

Szuper élmény volt mindkettőnknek, köszi ismét WanderWell!

Mi pedig tovább folytatjuk a kalandozásokat Magyarországon innen és túl! Ha szeretnétek velünk tartani, csatlakozzatok Insta oldalunkhoz.