A Mókus őrs duplázása - a Kapor és a Kriván

Majd másfél hónappal a Mókus őrs első közös szlovákiai kalandja után elérkezett a folytatás, aminek a találó "Mókus őrs második kalandja a Magas-Tátrában" címet is adhatnánk. 

Úgy kalkuláltunk, hogy a turistautak november 1-es zárlata előtt már csak egyszer tudunk kimenni közösen, ezért egy hétvégére két csúcsot is beterveztünk: a Kaport és a Krivánt.

Csapatunk kiegészült egy újabb "grúz mókussal" Judit személyében, akivel időközben ferratáztunk is egyet a Dolomitokban. Az útvonalak és a szállás megszervezéséért ismét Erikát illeti a kredit.

A múltkorihoz képest egy órával korábban elindultunk, abban a hiszemben, hogy jól meghackeljük a késő délutáni M0-M3-as dugókat és persze a sötétedést az Alacsony-Tátra szerpentinjein. Spoiler-veszély: őszi napok rövidülése miatt szinte kilométerre pontosan ott sötétedjen ránk az úton, ahol előző alkalommal is, nyilván a szerpentinek előtt jóval... DE! megúsztuk egy közepes méretű dugóval a magyar utakon. A menetrend szerint betervezett pihenőt és tankolást Salgótarjánnál ejtettük meg. Apropó tankolás: itt szaladtunk bele életünk első 500 Ft feletti liter árába. Legközelebb szerintem átszámítom, hogy odaát mennyiből jönne ki a dolog. A szerpentineken most megúsztuk a négylábú állatokkal való találkozásokat, de cserébe kifogtunk néhányat, aki négy keréken gurult. Olyan érzésem volt, mintha véletlenül a szlovák Ágyúgolyó futam forgatásába cseppentünk volna bele. (Ahhoz hozzászoktam, hogy néha nyomják neki mint az őrült, de a lakott területen belüli, vasúti átjáróban, 60-ról induló előzés volt a személyes kedvencem.) Egyébként két nappal előtte esett a hó, az út széle a kanyarokban sokszor még mindig havas és jeges volt. Ennyit nem ér 2 perc mínusz.  

Ami viszont megint viccesre sikeredett az utazásban, hogy szinte lemásoltuk a múltkori forgatókönyvet: bár a szállásunk most Tátracsorbán volt, de ugyanúgy Poprád környékén egyeztetve a többiekkel kiderült, hogy ismét egyetlen egy perc eltéréssel fogunk megérkezni a célhoz. Tényleg nem egyeztettük az indulást, mindenki indult, amikor tudott, szó szerint az ország másik feléből és mégis így értünk oda. Tamással később meg is beszéltük, hogy ez "jel" :-)

No, de elég az ezotériából, sokkal profánabb dolgok is vártak ránk: be kellett jutni a házba. Konkrétan a sötétben, egy kihalt lakótelep szélén álltunk, keresve a bejáratot. Némi Google-s előzetes felmérés után már tudtam, hogy melyik lépcsőház lesz a nyertes és a múltkorihoz hasonló számkódos dobozt másodpercek alatt nyitottuk, hogy megszerezzük a kulcsot. Profik lettünk, na!

Egyetlen egy apró kellemetlenség volt ebben a lakótelepi lépcsőházban: a booking szerint top floor, azaz zárószint. A lépcsők meg is voltak, de a lift valahogy kimaradt a kivitelezési munkák során, így csattoghattunk fel a hatodikra az összes cuccal, a sötétben random lekapcsolódó lámpa miatt a villanykapcsoló után matatva. Maga a lakás elég király volt: kifejezetten szellős, nagy alapterülettel és két szinttel!

Első esténk némi borozgatós beszélgetéssel indult, ezért jó későn kaptunk észbe, hogy gyorsan aludni kéne menni és még azt sem ártana megbeszélni, hogy másnap mikor is induljunk el. Kb. 5,5 óra alvás után felkeltünk, elkészültünk is célba vettük kiindulási pontunkat, ami a Csorba-tónál lévő "retro szálló" melletti parkoló volt. Az első meglepetést az okozta, hogy míg az idefelé vezető utakon szinte nem találkoztunk senkivel, a parkoló már majdnem tele volt. Gyors öltözés, baki igazítás és máris nekivágtunk az útnak. Nem mondanám, hogy túl meleg volt (a hídon lévő hőmérő csak 0,9 °C-t mutatott), de a Poprádi-tó felé tartó piros úton kb. 10 perc alatt ki is melegedtem, így jöhetett az újabb öltözéses mutatvány. Aztán szép lassan a pára kezdett szétoszlani és kisütött a nap is. 

A Poprádi-tónál lévő elágazásnál tartottunk egy pár perces technikai szünetet, majd tovább folytattuk utunkat. A látási viszonyok egyre kedvezőbbek lettek, ezért egyre gyakrabban kattogtattuk a fotókat. 

A Rysy felé tartó elágazás után szerencsére kevesebben voltak az úton, amit meglepő módon egyáltalán nem bántunk. Még több fotó és egy rövid tízórai szünet és már robogtunk is tovább. A Nagy-Hincó-tónál (Velké Hincovo Pleso) szintén tartottunk egy rövid evős-ivós-öltözős szünetet, ahol előkerült Tamás új szerzeménye is: a laminált Magas-Tátra térkép! Nagyon jó dolog, másnap igazán nagy hasznát vettük, de erről egy kicsit később. Innen egyébként már lehetett látni a Kapor-csúcsot, ami a tábla szerint még 1 órányira és 15 percnyire volt tőlünk. A Felső-Kapor-hágón csak néhány fotó erejéig időztünk. Itt egy kicsit furán néztünk, mert a Kapor-csúcsot  a hágótól az előző tábla még 30 percnek jelölte, itt meg már 45 perc volt. Reméltük, hogy nem lesz több tábla még +15 perccel... 

A kilátás finoman szólva baromi szép volt. Nem győztünk hálálkodni, hogy milyen szépen kiderült az idő. Szerencsére a szél sem fújt, így nyugodtan élvezhettük a látványt. A csúcs maga pici, így ami kimarad az Insta fotókból, hogy hiába próbáljuk magunkat fotózni, valahogy 1-1 random idegen arc (vagy egyéb testrész) ott marad 20 centire a fejünktől... :D 

Úgy döntöttünk, hogy fent kajálunk meg, így kb. bő fél órásra sikerült ez a pihenőnk. Lefelé két border collie-val is találkoztunk. A második be is volt idomítva: a "Skippy, shot!" vezényszóra a telefonba nézett. (Tényleg így volt! Aki nem hiszi járjon utána: egy fekete-fehér collie-t kell keresni, egy magas szakállas fiatalember társaságában).

A hosszabb pihenőnk ellenére még egész jó időben voltunk, így lefelé megszületett a délutáni program: ebéd a Poprád-tavi menedékházban, utána vissza a Csorba-tóhoz, ahol a társaság ketté válik: a szuvenír boltba teát venni, illetve a Z@jo boltba ruhát venni. Ám a menedékházban valami felfoghatatlan dolog történt: kifogytak a halusky-ból... aztán mégis lett... aztán rántott sajtot akartak helyette adni, aztán lett mégis halusky. Ennyi macerát egy ilyen egyszerű étel miatt, már majdnem éhen is haltunk a végére. Csorba tavi vásárlást kipipálva, este felcuccoltunk még a hatodikra, zuhi, kaja, egy kis teázás, sztorizás és még időközben a második napi haditerv is megszületett. 

Másnap reggel szintén korán kelés, készülődés, lecsattogás a hatodikról majd irány a parkoló. Egyébként most még hidegebb volt, mint előző reggel. A fű és a levelek jegesek voltak még, így előkerültek a kesztyűk és a sapkák is. Hamar kiderült, hogy ma is szerencsénk lesz az időjárással. A piros jelzésen először csak enyhe emelkedővel mentünk felfelé, majd ennél egy fokkal komolyabb terep a kék jelzésre váltás után jött el. Szépen lassan kiértünk a törpefenyők szintjére, ahonnan egy brutál felhőtakaróból éppen ki-kibukkant az Alacsony-Tátra. Szép, egyedi kilátást kaptunk. Tamás és Orsi menet közben kb. jóllaktak az erdő összes gyümölcsével. Komolyan volt, hogy percekig nem láttuk őket és vártunk, hogy a bokrok mögül egy medve bukkan elő vagy csak a társaink. Szerencsére mindig az utóbbi történt :)

Szép lassan elértünk a kitett, sziklás részre, ahol a feltámadó szél kellemetlen volt, ezért újra kesztyűt és sapkát húztunk, majd némi csoki után nekiugrottunk a mászásnak. Volt 1-2 szakasz, ami azért volt inkább para, mert rengetegen összetorlódtak előttünk és mögöttünk is, mi meg persze pont középen. Az a csaj csak tetézte a dolgot, aki egy pár, nem összecsukható bottal a hátán grasszált és fogalma sem volt róla, hogy közben emberek tucatjainak a szemét igyekszik kiba...rmolni.

 

Szerencsésen, egy darabban felértünk! A szél is elállt, a nap is szépen sütött, kutyák is voltak, így minden adott volt a jó csúcsfotókhoz és a kellemes ebédhez. Judit szerintem vagy két szál kolbászt is elajándékozott a mellettünk lévő kutyának, de állította, hogy csak egy kis darab volt :D

A felfelé mászás első szakasza annyira nem volt jó, a második szakasza viszont igen, ezért a tájat és Tamás térképét böngészve találtunk egy alternatív utat lefelé. Mint később kiderült, ez a kék jelzés régi útvonala, de valószínűleg a gördülő kövek miatti balesetveszély miatt felvitték az útvonalat a stabilabb és nagyobb sziklák felé. Az út maga eléggé morzsalékos volt, jó párszor megindultak tőlünk függetlenül is lefelé a kövek. (Egyébként előttünk és utánunk is elég sokan használták ezt a lecsapást, még új barátnőnk "a két túrabotos nindzsa" is) persze lefelé is majdnem sikerült belénk akasztania azt a bizonyos kilógó botvéget, amin még véletlenül se volt védő. Hátulról inkább már honvédségi rádiósnak tűnt a nagy antennáival. 

Kis pihi után lefelé a zöld jelzésre váltottunk, majd végül a parkoló felé vettük az irányt. Egyébként ezen az útvonalon is egész jó a kilátás. A parkolóban még elbúcsúztunk egymástól és elindultunk hazafelé.

Hétfőn nem mondom, hogy nem voltunk fáradtak (összesen 35 kilit és 2325 m szintet mértünk a két napra vetítve), de nagyon megérte: gyönyörű csúcsok, jó társaság, jó idő. Jól összejött a hétvége!

A folytatás a Mókusokkal még tervezés alatt áll, de majd arról is írunk egy szuper bejegyzést. Addig is még több fotót találhattok az útjainkról az Insta oldalunkon.