Nepáli kalandok – 3. Hat nap az Annapurna Circuit Trek útvonalán

Nem sok mindenre emlékszem az iskolai évekből, de az tisztán előttem van, amikor földrajz órán a világ hegységeiből feleltünk. Emlékszem, ahogy állok a kopottas, a hajtásoknál már kicsit szakadt térkép előtt, és sorjáznak a kérdések (nyilván nem ebben a sorrendben, de nem várhatja senki, hogy 10+ év után ez is meglegyen a fejemben): Alpok...rendben, ez könnyű...Kárpátok...értelemszerűen megy...Himalája...oké, hát ott az Everest, be lehet lőni....Kaukázus, Tien-shan...amúgy ezeket miért kell ennyire pontosan tudnom, mikor a Bükknél nem sűrűn jutok messzebbre?? 15 évvel később pedig két éven belül állok Grúzia, Kirgizisztán és Nepál egyes csúcsain és hágóin, és hálával gondolok Árpi bácsira, akinek köszönhetően mégis el tudom helyezni a térképen, hogy éppen merre is vagyunk a nagyvilágban.

A nepáli utazásunk minden egyes napja új és új csodákat tartogatott, de a legjobban várt része egyértelműen a hegyek közötti trekking volt. A beutazás idegtépő pillanatai (órái) és Kathmandu forgataga után alig vártuk, hogy megérkezzünk a Himalája óriásai közé és megkezdjük vándorlásunkat az Annapurna Circuit Trek útvonlán.

Kathmandu – Chame (2670 m)

A hegyek szívébe legtöbbször nem zökkenőmentes az út, nem volt ez másképp most sem. Kathmanduból 11 óránkba telt, mire megérkeztünk Chaméba, ahonnan végre gyalogszerrel folytathattuk az utunkat. A helyi viszonyoknak megfelelően a legjelentősebb utak is nehezen hasonlíthatóak a számunkra megszokottakhoz, viszont az edzett kisbuszunk (és ugyan ennyire edzett sofőrje) kiválóan eldöcögött rajtuk egészen ~800 méteres magasságig, ahol offroad terepjárókra váltottunk. Hányósaknak erősen ajánlott egy nagyobb adag B-vitamin bevitele, és reggelire valami könnyebb étel fogyasztása. :D

Chame (2670 m) – Felső-Pisang (3300 m)

Gyönyörű reggelre virradtunk! Jó hangulatban indult el a csapat, ami a masszív emelkedő ellenére is végig kitartott. Ki tudna elkenődni ilyen környezetben? Legnagyobb szerencsénkre a délutánra megérkező eső – havas eső – majd masszív havazás már a szállásunkon ért minket. Az útvonalon rengeteg vendégház és étkezési lehetőség van, ezek a nyugati igényeknek megfelelően vannak kialakítva (oké, senki ne számítson nagy luxusra...a WC-k például az itt megszokott lyuk fölé guggolós verziók és néhány kivételtől eltekintve az épületen kívül kapnak helyet. Így lefekvés előtt már érdemes korlátozni a folyadékbevitelt :D).

Felső-Pisang (3300 m) – Manang (3600 m)

Reggel 5:30, dörömbölés... jól hallom, vagy csak álmodok? A hálózsák és nehéz takaró kombinációja alól álmosan tekintek fel Csabira, aki értetlenül mered rám. Az ajtón kívülről már halljuk örökké vidám vezetőnk, Chandra hangját: Gyertek! Ezt a napfelkeltét látnotok kell! Valóban szép volt, később a képek alapján meggyőződtem róla. :D

A mai szakasz egy egészen meredek emelkedővel kezdtük, de a kilátásért megérte kiköpni a tüdőnket! Előttünk magasodott az Annapurna II 7937 m magas csúcsa – itt útitársunk, Eszter kívánsága is teljesült: egy óriási lavinát láttunk ledübörögni a hegyoldalról! Szerencsére tisztes távolságból figyelhettük meg, így senki nem volt veszélyben.

Akklimatizációs nap Manangban

Az elmúlt napok izgalmai és a szintemelkedés megkövetelte, hogy egy napot akklimatizációval töltsön kis csapatunk. Nap elején néhányakban még felvetődött, hogy felfedezik a környék lankáit, erről végül mindenki letett. A közeli tó (ex-tó, kiszakadt a gát, és elfolyt) meglátogatása után maradtunk a faluban, feltöltöttük az energiaraktárainkat, és beszereztük a szuveníreket. Az árak egyébként a magassággal együtt emelkednek, hiszen a szállítás egy nehézkesebb. Manangból szépen látszott az Annapurna II, III és a Gangapurna is.

Manang (3300 m) – Yak Kharka (4020 m)

Először vagyunk 4000 m felett! Juhú! Yak Kharka nevének jelentése „jak legelő”, ennek megfelelően közelről csodálhattunk meg rengeteg ilyen állatot kicsitől a nagyig, amikor este bebattyogtak a faluba, reggel pedig kivitték magukat a legelőre. Haladás szempontjából rövid napon voltunk túl, hiszen az 500 méteres emelkedés letudtunk 10 km-en belül. A magasság miatt viszont már nem tudtunk / nem volt ajánlatos ennél gyorsabban pörgetni a kilométereket. Szerencsére volt bőven elfoglaltságunk: egyrészt megtanultunk egy új kártyajátékot, másrészt rengeteget (y)aktivitiztünk, harmadrészt Chandra elbeszélésein keresztül estéről-estére közelebb kerültünk a nepáli élet, a nepáli hétköznapot valamint a teherhordók munkájának megismeréséhez.

A szállások felfelé haladva egyre fapadosabbak lettek, de nem is kellett több a fárasztó menetelés végén, mint négy fal, egy ágy és egy meleg takaró. Ebben a magasságban esténként már fagyott.

Yak Kharka (4020 m) – Thorung Phedi (4510 m)

Ismét rövidült a táv, 7 kilométert tettünk meg a következő állomásig. Új belépőként üdvözölhettük az Annapurna IV-et a panorámában. A szakaszt egy kőomlás nehezítette, amit szerencsésen megúszott a csapat, noha a vezetőnket eltaláta pár kő, hál’ Istennek egy kis ujj liluláson kívül nem esett komolyabb baja.

A szállásunk közösségi terébe csak egy kis kályha kapott helyet, így itt már masszív fagyoskodással telt az esténk. A fűtőtesteket csak késő délután szokták begyújtani (itt már nemcsak fával, hanem jak trágyával is), a fűtés pedig a közösségi térre korlátozódik. A hálózsáknak és a takaróknak köszönhetően viszont a szobákban sem fagyott meg senki.

Thorung Phedi (4510 m) – Thorong La hágó (5412 m) – Muktinath (3800 m)

A trekkingünk fénypontja! Irány az Annapurna Circuit Trek legmagasabb pontja! A koránkelők már hajnal 2-kor nekivágtak az emelkedésnek, mi egészen 4-ig kaptunk haladékot. Pár falat kása, csomagolt reggeli, fejlámpa, és irány a sötétség. Bal-jobb-bal-jobb, lihegés, pirkad, brutálisan szép a környék, menni fog! Egy-egy korty ital, egy kis csoki, máris 5000 méter fölött vagyunk. Még 400 méter...fáj a fejem, szédülök, fenébe, megint nem ettem-ittam eleget. Mennyi lehet még? Aztán meghallom Csabit: ott van! Eszter már boldogan integet, felértünk! Oké, lőjjünk pár fotót, aztán hadd üljek le. Nincs hideg, de fázok, sose fogok újra felmelegedni...Csoportkép...nem szívassatok, utálom a csoportképeket. Utólag persze szép emlék, látni a magyar csapatot, Chandrát és a teherhordókat együtt. Nélkülük nem ment volna, legalábbis biztosan nem ilyen könnyen. Túl vagyunk a nehéz részen, innen már „csak” 1600 m ereszkedés Muktinathig. Ezt is megcsináltuk. Örülni meg ráérünk később. :)

A csoportunkból mindenki sikeresen felért a hágóra, csupán egy ember szorult lovas segítségre az utolsó napon, felfelé menet. Technikailag nem volt nehéz terep, gyakorlatilag egy séta. Ami a nehézségét adta, az egyértelműen a tengerszint feletti magasság volt. Azt, hogy erre ki hogyan reagál, nem lehet előre megjósolni. Ahogy látjátok, mi szépen lassan haladtunk felfelé, de így is meg kell küzdenünk egy kis fejfájással, hányingerrel. A teherhordók rengeteget segítettek, hiszen fejenkénkt 10 kilónyi cuccot át lehetett nekik adni.

Örökké hálásak leszünk két vezetőnknek, Chandrának - aki örökös mosolyával és nyitottságával közel hozta hozánk ezt az országot - és persze Gergőnek, aki a vállán cipelte a csapat minden nyűgét, de a türelme ennek ellenére megingathatatlan maradt.

És hogy van-e ennél feljebb? Majd meglátjuk!

Ha még több kalandunkra vagytok kíváncsiak, vagy szívesen látnátok több képet egy-egy utunkról, kövessétek be az Insta oldalunkat!

Ha pedig belevágnátok egy hasonló kalandba, de hozzánk hasonlóan még nem szeretnétek egyedül elindulni, akkor látogassatok el a Wanderwell oldalára, hiszen mint minden eddigi nagyobb kalandunk során, Nepálba is velük utaztunk.